A katalán derbiknek évek óta van egy forgatókönyve. A Barca focizik, az Espanyol (vagy ahogyan a magamféle fanyalgók hívják, Asspanyol) hőn áhított célja az ellenfél fizikai felőrlése, s célja elérése érdekében nincs az az undorító lépés, melyet ne merne meghúzni. A spori meg többnyire nem állít ki senkit. Nem indult másképpen ez a tegnapi sem.
Az Espanyol hozta a vártat. Mocskos belépők, a koncepció teljes hiányáról árulkodó támadójáték, és az olykor stabil védekezés. Ennél ez a csapat, legyünk őszinték, semmi többre nem képes. Az ég világon semmire. A Barca is hozta azt, amit vártunk. Gyors, helyenként egyérintős játék, majd egy gól, ami talán mindent megváltoztatott. Suárez találata után ugyanis kényes kénytelen mégjobban ki kellett nyílnia a vendég gárdának, ha valamit akart is. Így, a meccsen talán először, egész percekre tudták birtokolni a labdát. Ám a Barca nem állt le az ostrommal, melyet úgy tűnt, a félidő végéig ki is bírt az ellenfél.
Nem csoda azonban, hogy a kényszerű kapuscserét követően – Suárez egyik helyzetnél estében lőtt, majd a lábfejével akaratlanul is eltalálta a vendégportás, Diego Lopez térdét – érezhetően összezuhant az Espanyol. Caicedo a huszadik pirosat érő megmozdulására megkapta végre a sárgát – köszönjük, Matheu – így végül Quique Sánches Flores levitte. Ez után pedig jött az elkerülhetetlen. A hóhér először egy kisebbet, majd két nagyobbat csapott áldozata nyakára, mely következtében az négy suhintásból lerepült. Lionel Messi megint nem bírta visszafogni magát, és bebizonyította: az Aranylabda nem jó helyen kötött ki. Parádés formáját Suárez és Alba élvezhette igazán ki, akik két briliáns szóló után az el- illetve kipattanót bombázták a kapuba. Na de a végén Messinek is jutott ám egy bőrös gól. A vendégek pedig az egyetlen valamire való támadásukból szereztek egy gólt…de azzal most mit foglalkozzunk?? Nézzük viszont emberenként, ki hogyan szuperált.
Ter Stegen – A gól egyértelműen nem az ő hibája, mondjanak a fanyalgók amit csak akarnak. Közelről jött a lövés, és elég nehezen védhető helyre. Nem érhette el. Amúgy ezt a meccset is nagyobb hiba nélkül lehzota, mióta áttért a hosszú passzokra, kevesebbszer hibázik. Nem volt igazán dolga tegnap sem. 7
Sergi Roberto – Nekem most tetszett, amit a jobb szélen csinált. Lévén, hogy védekeznie elhanyagolható számú alkalommal kellett, aktívan részt vett a támadásban, de amikor meg kellett, jól zárt. Rég láttam ilyen jól játszani. 8
Piqué – A védelem tengelyének jobbára egy-egy belőtt labdát kellett kifejelni, kirúgni, azt meg argentin kollégájával megoldották. Tény, hogy a gólnál hagyták az ellenfelet átmenni rajtunk, mint kést a vajon, de nem rónám különösebben fel neki. 3-0-nál már tökmindegy. 7
Mascherano – Ctrl + C – Ctrl + V. Amit kellett, jól megoldott, és érzésem szerint amint beállt Umtiti, adott egy extra stabilitást a csapatnak. Konkrétan 3 belső védő volt fent a pályán. Megérzésem szerint továbbá mélyebben visszalépett a labdákért, mint Busi, de ez talán érthető is. 8
Jordi Alba – Nagyon tisztelem benne, hogy nem kezd el minden apró szirszaron hisztizni. Kétszer kapott rendes csomagot, de mindkétszer felállt, és ment tovább. Ez a hozzáállás pedig gyümölcsöző, ugyanis tény, hogy ottvan Digne, Alba a kezdő. És tegnap is jól játszott. 8
Iniesta – F-E-N-O-M-É-N! Hihetetlen, miket leművel ilyen idősen. Félpályás assist…a fiatalok nem osztogatnak ilyeneket. Abszolút vezére a csapatnak. Tegnap is varászlatos teljesítményt nyújtott, a gólpassza egyenesen ámulatba ejtő volt. 9
Denis Suárez – Sokat ment a vita, Gomes vagy Rakitic kezdjen. De ennek nincs értelme. Denis ottvan, ezért vettük vissza. Nagyon aktív a támadásépítésben, és ez tegnap is kamatoztatta magát. Jó meccset játszott. 8
Busquets – Az el Clásicó óta érezhetően összekapta megát. Tegnap is jól visszazárt, jól nyitott a középpálya illetve a támadósor felé. Fontos, hogy az ilyen összekötők formában legyenek, különben az egész játék döcögősebb. 8
Neymar – Most látszott rajta, hogy valami változott a hétközi barátságos meccsen. Szerzett akkor egy gólt, és most a játéka is sokkal jobb volt. Kevesebbet önzőzött, akkor cselezett amikor kellett, és összejátszott. Ha ezen az úton halad, előbb-utóbb jön egy gól. 8
Suárez – Ha valaki egy meccsen két gólt is lő, arra nehéz rosszat mondani. Nem is tudom, miket mondhatnék el Lajosról. Nagyon jól érezte tegnap, hogy és mikor kell mozogni, és ennek két gól lett az eredménye. Nem bír leállni a termeléssel, isten tartsa meg jó szokását. 9
Messi – Az abszolút tízes, minden értelemben. Elképesztően jó. Olvastam egy madridista véleményt, és azt mondta: aki egy lapon emlegeti Messit és CR-t, az nem ért a focihoz. És ez így is van. Messi fényévekkel Ronaldo előtt jár. A tegnapi performanszáról meg csak annyit: nem tudott hibázni. Ameddig akar, addig lesz a világ legjobbja. 10
Még egy-két szentencia lezárásul: láthatóan elindult felfelé a csapat. A játék jó/jobb, jönnek a gólok, és így mindenki jobban élvezi. Bizakodásra ad okot. Ettől még nem leszünk egyből bajnokok, de minden esetre bizakodva vághatunk neki 2017-nek. Ami talán megint egy jó év lesz.